Huszonhét nap Mao után

A kiadványról

1976. szeptember 9-én meghalt Mao Ce-tung. A Kínai Népköztársaság alapítója csaknem három évtizeden át nem egyszerűen az ország vezetője volt: személyes tekintélye tartotta egyensúlyban a párt egymással versengő csoportjait, és végső soron az ő döntése határozta meg, ki emelkedik fel, kit távolítanak el, majd kit hoznak esetleg ismét vissza a politikai életbe. Halálával ezért nem csupán egy vezető tűnt el, hanem megszűnt az a rendszer is, amelyben minden politikai konfliktusnak volt egyetlen végső döntőbírája.

Mindössze 27 nappal később, 1976. október 6-án este Pekingben egy gondosan előkészített akció során őrizetbe vették Csiang Csinget, Mao özvegyét, valamint Csang Csun-csiaót, Jao Ven-jüant és Vang Hung-vent. A négy politikust ettől kezdve a Négyek Bandája néven ismerte meg a világ. Bukásuk egyben a kulturális forradalom radikális politikai korszakának végét is jelezte, ám az események korántsem voltak olyan egyszerűek, mint ahogyan azokat a későbbi kínai propaganda bemutatta.

A 27 nap Mao után ennek a rendkívüli hatalmi átmenetnek a történetét rekonstruálja. A könyv nem egyszerű Mao-életrajz, és nem is a kulturális forradalom teljes története. Középpontjában az 1976-os év áll: Csou En-laj januári halála, Teng Hsziao-ping újabb bukása, az áprilisi Tienanmen téri tiltakozások, Hua Kuo-feng váratlan felemelkedése, a tangsani földrengés, Mao egészségi összeomlása, majd az a 27 nap, amely szeptember 9. és október 6. között eldöntötte a kínai hatalom első Mao utáni csatáját.

Kik voltak valójában a Négyek Bandájának tagjai? Valóban egységes összeesküvő csoportot alkottak, amely Mao halála után fegyveres puccsal akarta megszerezni Kínát, vagy ezt a képet nagyrészt már a győztesek alakították ki? Mennyire volt önálló Csiang Csing hatalma férje életében, és mi maradt ebből Mao halála után? Miért nem tudta a kulturális forradalom egyik legfontosabb politikai hátországa, Sanghaj megakadályozni a radikális vezetők bukását?

A történet másik kulcsfigurája Hua Kuo-feng. A ma már gyakran átmeneti, szinte jelentéktelen vezetőként emlegetett politikus valójában 1976 októberében döntő szerepet játszott. Mao őt emelte első alelnökké és miniszterelnökké, majd Hua Je Csien-jing marsall, Vang Tung-hszing és más veterán vezetők támogatásával megszervezte a Négyek Bandájának szinte vértelen eltávolítását. Október 6-a Hua győzelme volt – még akkor is, ha néhány évvel később már Teng Hsziao-ping vált a Mao utáni Kína meghatározó alakjává.

A kötet külön figyelmet fordít arra is, hogyan született meg a Négyek Bandájának későbbi hivatalos képe. A négy politikus valóban súlyos felelősséget viselt a kulturális forradalom kampányaiért és üldözéseiért, ám bukásuk lehetőséget teremtett arra is, hogy a párt a tízéves korszak bűneinek jelentős részét néhány emberre hárítsa. Mao szerepének kérdését azonban nem lehetett teljesen elkerülni. Az 1980–81-es kirakatperben Csiang Csing éppen erre építette védekezését: amit tett, azt Mao politikai rendszerében és sok esetben Mao jóváhagyásával tette.

A könyv ezért nem rehabilitálja a Négyek Bandáját, de nem is fogadja el kritikátlanul az 1976 után kialakított győztes narratívát. Több, egymással összevetett történeti feldolgozás, visszaemlékezés és kutatás alapján különválasztja a dokumentálható tényeket a később megszilárdult legendáktól. Különösen vizsgálja Mao állítólagos utolsó utasításait, a radikálisok feltételezett puccstervét, az október 6-i letartóztatások körülményeit és a sanghaji fegyveres ellenállás valódi esélyeit.

A 27 nap Mao után végső kérdése azonban túlmutat négy politikus bukásán. Mi történik egy személyi uralomra épülő rendszerrel, amikor meghal az az ember, akinek személyes tekintélye addig minden intézménynél erősebb volt? 1976 őszén Kína erre a kérdésre 27 nap alatt adott első választ. A kulturális forradalom radikális vezetői eltűntek, Hua Kuo-feng győzött, majd néhány év alatt maga is háttérbe szorult. A végső győztes Teng Hsziao-ping lett, aki már nem Mao utolsó forradalmát, hanem egy egészen más Kína kialakulását készítette elő.